Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Barátnő és hadügyminiszter

 

 

Ő volt az ablak, amelyen át a császár a világba tekintett." - Nem fűződik nevezetes személyiséghez a mondás, csupán egy névtelen udvari kamarás volt az, akinek tulajdonítják, mégis történelmi horderejű megfogalmazása lett Schratt Katalin, Ferenc József császár barátnéja egyedi és feledhetetlen szerepkörének.

A császár életében két nő létezett - legalábbis a nyilvánosság számára ismerten, mi több, elismerten: Sisi, a feleség és "a Schratt", a Burgtheater nagyszerű és sikeres művésznője. Míg az egyik tragikus mítosszá lett, a másikról - eltekintve emlékezetes szerepeinek fennmaradt emlékétől, kosztümös fényképeitől - mindig is hallgatott a fáma. Érdekében állhatott valakinek vagy inkább valakiknek, hogy Schratt Katalin Ferenc József császárhoz intézett levelezésének nyoma veszett? A Habsburg-család vagy tartott tőle vagy tolerálta. A történetek mindössze arról szálltak szájról szájra, mennyire kihasználta a barátnő anyagilag a császárt, és mi mindenre fordította pártfogását. A hálátlan szerep kétségtelenül Schratté lett, holott ő maradt őfelségének öreg napjaira egyetlen vigasza, sőt, kapcsolata a külvilághoz. Talán nem is véletlen, hogy Michael Habsburg, a császári pár legfiatalabb dédunokája, a család krónikása elismerő megjegyzéseket tesz e sorok írója előtt Schratt Katalin nevének hallatán: "Családunk hálával adózhatna emlékének, amiért az idős császárt nem hagyta magára". A neves művésznő és még nevesebb barátnő neve születésének 150. évfordulóján egyetlen személy, egy meglepően nagy hasonlósággal rendelkező pályatárs figyelmességének köszönhetően váratlanul, de annál nagyobb lánggal robbant be a köztudatba.

A bécsi Burgtheater kellemesen teltkarcsú, szőke művésznője igazi bécsi szépség. Nestroy, Raimund, Grillparzer, Schnitzler, Horvath népszínműveiből jól ismert publikumkedvenc. Ulrike Beinpold nemcsak Shakespeare-, Wedekind-, Handke-szerepeket játszik, hanem olyan figurákat is, akiktől a sors valamiért megtagadta a nekik járó figyelmet. Ulrike 8 éves korától áll színpadon, 15 évesen már a Burgtheater, a német nyelvterület vezető színházának tagja, aki Jerome Savarytól Jürgen Flimmen át Claus Peymannig a legkiválóbb rendezőkkel dolgozott. Schratt-tal kapcsolatosan lelki rokonságot és megdöbbentő hasonlóságokat fedezett fel. Mindkettőjüket gyermekkori álmok vezérelték a világot jelentő deszkákra, mindketten családjuk ellenére döntöttek a színművészet mellett, gyors és tartós karriert futottak be, mindketten - azaz mégsem! Ulrike csak egyet nem próbált: milyen érzés egy császár kedvesének lenni. Susanne Wolf dramaturg-írónővel összeállított előadásában a mesélő szerepkör mellett bravúrosan jeleníti meg a neves kolléganőt, a császárt, a pályatársakat, a Habsburg főhercegnőket és más kortársakat, és egész váratlan dimenziókban világítja meg Schratt Katalin jellemét. Az isteni szikrát talán maga Schratt küldte: elege lett a kiapadhatatlan Sisi-kultuszból, a Ferenc Józsefet szuveníreken, tányéron, zsebkendőn, vázán ábrázoló giccsből. Végre ő is szót kér, hogy ha az utókornak is, de egyszer méltóképp feltárulkozzon. Mégpedig éppen a bécsi körút nevezetes palotájában, egykori lakóházában, a mai Herbert von Karajan Központban, ahol 93 éves élete utolsó évtizedeit élte, mindvégig szuverén egyéniségként. Amikor Bécs Hitler bejövetelén ujjongott, Schratt bezárta palotája zsaluit és "ezt az őrültet nem szívelhetem" jelszóval foglalt állást a nyilvánossággal szemben.

Katalin személyiség volt: amikor több színház is hívta bemutatkozásra, és csupán egyetlen találta megfelelőnek, az igazgató pedig örömében majdnem megölelte - a gesztus számára oly tolakodónak tűnt, hogy "no, ezt oztan nem lehet!" felkiáltással az állást sem fogadta el. Nemcsak a Monarchia teátrumait, de a német színházak legjobbjait varázsolta el cserfesen bájos bécsies dialektusával és kellemes hanghordozásával, a Siebs-féle színpadi "Hochdeutsch"-ban. Meghódította Amerikát és egy magyar nemes szívét, akitől - a 19. század körülményei között szokatlan feminista bátorsággal - hamarosan el is vált. Anton fiát egyedül nevelte, tisztelők és barátok támogatták viharos anyagi helyzetekben. 30 évesen találkozott először a császárral. Az előadásban látjuk, amint Eugen Ketterl komornyiktól eligazítást kapott az udvari etikettről és arról, hogy a császár jelenlétében nem szabad leülnie. Így aztán még Ferenc József személyes felszólítására sem mert helyet foglalni, hanem elismételte a kapott leckét. "Nem féltem a császártól, csak kissé remegtem a jelenlétében" - mint mondta.

Évtizedekre szóló barátságukat Sisi, a feleség indította el, és a későbiekben is támogatta. Talán mert szabadsága így zavartalanabbá vált? A barátnőt Makart egyik tanítványának festményén vitte be a császár szobájába, a művésznőt pedig színházi anekdotáival őfelsége mindennapi életébe. Látjuk a két asszonyt fürdőkben pihenni és utazásokon: a klasszikus, törékeny szépséget, Sisit, és a gusztusosan párnázott, életkedvtől kicsattanó "Wienerin"-t, és halljuk a császár csipkelődő megjegyzéseit, amikor mindketten ugyanazt a diétás receptet, fogyókúrát próbálják ki. Bemutatkozik a nagyszerű komédiás, a természetes bájú és kedvességű nő, a nagyvonalú barát és a diszkréten titkot tartó "hadügyminiszter". Igen, Sisi nemcsak egyengette Schratt útját a császárnál, de tartott is tehetségétől, befolyásától. Nem is rejtette félelmét véka alá, amikor kemény szigorral, ki tudja miért, éppen hadügyminiszternek becézte férje előtt Schrattot.

Egy szokatlan asszony, szokatlan életmóddal - ami állandó "pendlit" jelentett a színpad, a háztartás, a császári udvar és a kaszinó játékasztala között - kerül nagyon is emberi közelségbe. Vajon mi lehetett volna a Monarchiából, ha a császári ház tagjai csak töredékét is mutatják annak a nagy szívnek, mely Schratt fűzője mögött dobogott? A barátnő éveken keresztül várta reggel 8 órakor őfelségét a kor nem egykönnyen felölthető ruháiban, nem egykönnyen elkészíthető frizuráival és friss kávéval, péksüteményekkel, melyeket ugyan ő készített, de a biztonság kedvéért az udvari szállító péknél is "bebiztosított", aki ugrásra készen állt.

Rudolf halálakor a császár vigasztalhatatlan volt. Erzsébet a barátnőt küldte el hozzá, hogy vigaszt nyújtson, mert ő nem volt képes rá. "Tudom, hogy a vigasz hangjai nem érnek el felségedhez. Azért jöttem, hogy ezekben a nehéz órákban együtt sírjak önnel..." Erzsébet halála után az aggályoskodó Mária Valéria főhercegnő tartott attól, hogy a császár feleségül veszi Katalint. Lehetséges, hogy az egyházi aktus, amit a lelkiismeret diktált, meg is történt, de nincs rá bizonyíték. Ismét Mária Valéria volt az, aki Ferenc József halálakor a ravatalhoz hívta a hű barátnőt. A császárt azzal a rózsakertben vágott fehér rózsával helyezték örök nyugalomra, amelyet Schratt helyezett egyetlen virágként koporsójára. Milyen nagyokat sétáltak e rózsabokrok között, elnézegetve a vidám kis Zsizsi majmot, a tarka papagájokat és az állatszeretetéről is nevezetes Katalin sok más házi kedvencét a schönbrunni kastély kertjében.

A finom érzékkel összeállított jelenetek, a jól szerkesztett mozdulatok, az átgondolt gesztusok révén hatalmas dimenziókat nyer e világhírű, mégis szerény asszony karaktere. A világ eseményeiről, különösen a színházi berkek pletykáiról cyranói találékonysággal napi beszámolókat nyújtó "nagyasszony" komolysága, integritása, diszkréciója és titoktartása páratlan volt. A császár Erzsébet halála után nem támogatta őt többé hivatalosan, Katalin mégsem fordult soha ellene. Hogy addig meg fizettette tetemes kaszinóköltségeit? Nos, nemcsak adott, de élvezni is tudta az élet örömeit. A számtalan férfit életében - kit ezért, kit azért szeretett - mind boldoggá tudta tenni. Értette az élet és a szerelem művészetét. Önmagát adta akkor is, amikor az Andrássy Gyula gróf munkatársaként Bécsben élő Dóczi Lajos politikus és neves író A csók című verses vígjátékában bolondulásig szerethetően deklamálta: " Es gibt Küsse ganz verschiedener Weise, man küßt bald laut, bald leise." (Az ember több módon csókol, hol hangosan, hol inkább csak bókol.) Mégsem adta magát könnyen, pedig a kor nagy színésze, Alexander Girardi megőrült érte. Embersége konokul következetes volt. Akárcsak megrögzött játékszenvedélye, amitől nem tudott megválni. Hihetetlen császári pénzekkel gazdagította Monte-Carlo kaszinóját. Távolságtartó csak a császárral szemben volt, mégis kéznél volt mindig, ha kellett, büszkesége azonban nem engedte őt kezdeményezni. Konok kitartását nem a számítás vezérelte, sokkal inkább a korát jóval megelőző történelmi tisztánlátás és az egyszerű, vele született szívélyesség. Epikureus módjára habzsolta az életet, észszel élt, de nem volt intellektuális személyiség. Kedvelte az olcsó szerelmi regényeket, mégis komolyan vette az életet. Szókimondó volt és közvetlen, azonban magába zárkózó és áhítatos, amikor Sisi meggyilkolásának és a császár halálának évfordulóján tisztelgő imát mondott a császári sírok mellett. Egy ellentmondásokkal teli sors, egy nagy történelmi szerep, melyet abszolút hétköznapi természetességgel játszott el egy kiváló aszszony és ember, "a Schratt".

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

huhh

(BIgica, 2008.09.04 17:34)

hát nemtom mit evett ezen a katalinon...sztem állati ronda volt!amúgy meg gratulálok az oldalhoz!Nagyon sok munka lehetett vele és rengeteg infót leírtál csak gratulálni udok le a kalappal!