Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Erzsébet-kép egyik legfontosabb közvetítő eleme az Ernst Marischka népszerű színdarabjából készített, a császárné életét bemutató három részes filmsorozat volt, Romy Schneider és Karlheinz Böhm főszereplésével. Ez egészült ki az osztrák `kultikus` irodalom főbb műveinek fordításával, s könyvpiaci megjelenésével, amely különös népszerűséget szerzett a királynénak, összekapcsolódva a monarchia iránt megnyilvánuló nosztalgiahullámmal.

 
Az osztrák köztudatban Erzsébet, mint a modern nőeszmény egyik első képviselője él: egy önmagát kereső, szuverenitását hangsúlyozó asszony képe rajzolódik ki, aki minden körülmények között liberalizmusának és szabadságvágyának érvényesítésére törekedett. Boldogtalan családi életéhez, házasságának válságaihoz, illetve gyermekeivel kialakult konfliktusaihoz testének mai értelemben vett folyamatos "karbantartása" járult. Kétségbeesetten törekedett szépségének megőrzésére, különféle fogyókúrái és sporttevékenységei életmódjának állandó elemét képezték. A szimpátia is ebben nyilvánul meg, hiszen ez rokonszenvet ébreszthet egyes olvasók körében (vagy pont fordítva), esetlegesen analógiát vélve felfedezni saját életükkel vagy a jelenleg sugallt nőideállal.

E sztereotípiák határozzák meg a királyné személyének jelenkori magyar értelmezését is, amely teljesen más (idegen) alapokra épít, mint az életében kialakult, mára a magyar történeti hagyomány konstans elemét jelentő korabeli megközelítés. Ferenc József korai politikájának következményeként az Erzsébet-kultuszt főként az motiválta, hogy az uralkodó személye sokáig volt vitatott a magyar köztudatban és ebből a problematikus helyzetből adódóan Erzsébet alakja került előtérbe. Ezen ellentétek feloldására Erzsébet életéből - megfelelő átértelmezést követően - közös vagy épp ellentmondó igényeket kielégítő elemeket emeltek be a kultikus kánonba, ennek eredményeként személye egyszerre jelképezi a dinasztikus hűséget és a szabadságvágyat, a liberalizmust, illetve a politikai determináltságot is.

 
Mítoszának szimbólumrendszere a valóságnak az eredeti kontextusból kiszakított részleteiből jött létre, melyet segítettek a királynéval érintkezésben álló személyek pozitív megnyilatkozásai is. Erzsébet kultuszának főbb, meghatározó elemei - melyek egy sajátos "nemzeti" szimbólumrendszer alapját képezték - még életében, lényegében az uralkodópár ezüstlakodalmáig (1879) kialakultak. A "védangyal" funkció már a koronázást követően megjelent, csakúgy, mint az uralkodó és a nép közötti közvetítői szerep, mely fokozatosan lényegült át Mária-analógiává, a Magyarok Nagyasszonya (Patrona Hungariae) alakjának megidézésével.

Erre az időszakra tehető továbbá - a védőszentjével való gyakori párhuzamba állítás következményeként - a "második Szent Erzsébet" motívum feltűnése is. Rudolf trónörökös halálát (1889. január 30.) követően az egyszülött fiát sirató Mária alakjának analógiájára a Mater Dolorosa (Fájdalmas Anya) képe is felmerült. Az élete utolsó éveiben bekövetkezett sorstragédiákat gyakorta ugyancsak szakrális fordulatokkal, így például a szenvedés töviseinek említésével írják le, és ez a merénylet hatására a mártíromság motívumával bővült ki.

Forrás: http://www.mult-kor.hu/20070514_a_sisikultusz_valtozasai

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.