Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

II. Miksa bajor herceg és a bajor királylány, Mária Ludovika lánya a müncheni udvartól távol nött fel. Hét testvéréhez hasonlóan Erzsébet is a konvenciókkal mit sem törödö, szabadságszeretö és rendkívül érzékeny lánnyá fejlödött. Erzsébet természetétol fogva jószívü és igazságszeretö volt.

Tizenöt éves volt, amikor anyja, aki Zsófia föhercegnö egyik növére volt, öt is magával vitte a császár nyári rezidenciájába Bad Ischlbe. Növérét, Helénát szemelték ki az ifjú Ferenc József menyasszonyának. Ferenc József azonban fiatalabbik unokahúgába, Sziszibe lett szerelmes, s anyja kezdeti tiltakozása ellenére 1854. április 24-én este 7-kor tett örök fogadalmat az Ágostonrendi templomban.

Erzsébet két kislány után 1858. augusztus 21-én világra hozta a régóta várt trónörököst, Rudolfot. Házasságukban fellépö nehézségek miatt hosszabb szünet után 1868. április 22-én jött világra a negyedik gyermek, Mária Valéria, akit magyar gyermeknek neveztek, nemcsak azért, mert Erzsébet kívánságára a budai várban született meg, hanem mert magyarul is oktatták. A Magyarországért lelkesedö császárné és királyné Mária Valériát kedvenc nemzetének szánta ajándékul. Pontosan tíz hónappal azután született, hogy férjét, Erzsébet nagy eröfeszítései árán, magyar királlyá koronázták.

Bécsi tartózkodásának elsö napjától kezdve az ifjú császárné boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú bécsi udvarban, melynek megtestesítöje anyósa, Zsófia volt. Házassága elsö éveiben a magányba és betegeskedésbe menekült, de miután megszületett a trónörökös, akinek nevelését nem bízták rá, nyíltan is fellázadt. 1859-ben elhagyta a császárt, valamint két kisgyermekét, és Madeirára, Korfu szigetére, majd Velencébe utazott, hogy ott egyedül lehessen. Miután 1861-ben visszatért Bécsbe, elég erös volt ahhoz, hogy keresztülvigye akaratát, mégpedig két területen: 1865-ben formális ultimátumot intézett a császárhoz, s ezzel véget vetett fia, Rudolf túl szigorú katonai nevelésének, akit ezután nagykorúságáig polgári-liberális elvek szerint neveltetett. Ez egyfajta forradalommal ért fel, melynek az volt a célja, hogy a trónörökös által képviselt jövöben az udvarnál a polgári elveket erösítse.

Férje iránta érzett vonzalmát kihasználva, az 1866-67-es magyar kiegyezés és az ezt követö budapesti koronázás alkalmával fellépett a magyarok érdekében. Ez olyan lépés volt, mely egyrészt más nemzetiségek, föleg a csehek háttérbe szorításával járt, másrészt viszont az egész birodalomban döntöen erösítette a liberális irányzatot. Erzsébet vonzalma az egykori, 1848-as forradalmárhoz és késöbbi magyar miniszterelnökhöz, Andrássy Gyula grófhoz egyik mozgatórugója volt e lépésének, amely meghatározta a dunai monarchia további sorsát. Magyarországon Erzsébet máig nagy tiszteletnek örvend.

A hatvanas években Erzsébet a világ legszebb uralkodónöjének számított. A hetvenes években a világ leghíresebb s minden bizonnyal legjobb nöi lovasa volt, amit azzal ért el, hogy évekig úgy edzett, mint egy élsportoló. A politikától a magyar koronázást követöen - tulajdonképpen kényszerüségböl - teljesen visszavonult. Amikor a köszvény lehetetlenné tette számára a lovaglást, általa oly nagyra becsült mestere, Heinrich Heine nyomdokain haladva költöként próbált hírnevet szerezni, még ha csak az utókor elött is, mivel verseit - rendelkezése értelmében - csak a XX. században publikálták.

Ezek a kísérletek is mutatják, hogy nem mint császárné, hanem mint egyéniség akart érvényesülni. Ugyanakkor kifejezik, mennyire megvetette a monarchikus államformát, melyet idejétmúlt romhalmaznak tartott. A XIX. század individualizmusát a végletekig fokozta. Császárnéi kötelességeiröl szándékosan nem akart tudomást venni, s kizárólag az önmegvalósításnak élt. Föleg szépsége segítette abban, hogy felülemelkedhessen a bécsi udvar - szemében - kicsinyes nyüzsgésén. Erzsébet ugyanakkor nagyon müvelt nö is volt. Nemcsak magyarul, de újgörögül is tökéletesen megtanult. Idös korában szinte az antik Görögország világában élt: Korfun építtetett egy kastélyt, melyet kedvenc höse, Achilleus után Achilleionnak nevezett el.

Fiának 1889-ben Mayerlingben elkövetett öngyilkossága azonban olyan sokkhatással volt rá, hogy azután többé semmiféle becsvágyat nem mutatott már. Utolsó éveit vándorló mater dolorosaként állandóan feketébe öltözve, a bécsi udvartól távol, hosszú utazásokkal töltötte, föleg Görögországban idözött. Évtizedekig tartó fogyókúrái és az ehhez társuló mozgáskényszer, amely órákig tartó gyalogtúrákra késztették, a koplalás következtében fellépö ödémához, depresszióhoz és öngyilkossági gondolatokhoz vezettek. Lucheni, az olasz anarchista, aki öt Genfben mint a gyülölt monarchista elv képviselöjét, egy reszelövel agyonszúrta, egy az életbe már belefáradt asszonyra sújtott le, aki túlélte önmagát, s már csak a halálra vágyott.

Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.

Brigitte Hamann: Habsburg Lexikon

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

cheap viagra 78132

(Tylerlilla, 2018.05.23 21:02)

viagra online viagra coupons generic viagra

female viagra pills 7337

(JoshuaJaits, 2018.05.22 10:34)

viagra http://viagraonlineviagra.us/#1782 - buy viagra online

buy viagra online without

(cecxpx, 2018.05.22 09:16)

what is cheaper viagra cialis levitra
canadian viagra
beli viagra online di indonesia http://viagrasy.com

female viagra pills 266

(JoshuaJaits, 2018.05.22 09:13)

viagra prices http://dsviagralk.us/#1925 - viagra prices

viagra without a doctor prescription overnight delivery 8668

(JoshuaJaits, 2018.05.21 01:39)

viagra without a doctor's prescription http://viagrawithoutdocpresc.accountant/#3419 - viagra no prior prescription overnight

New package XRumer 16.0 + XEvil 4.0 break more than 8400 type of CAPTCHAs

(Helenframp, 2018.05.21 00:36)

Absolutely NEW update of SEO/SMM software "XRumer 16.0 + XEvil 4.0":
captchas recognition of Google (ReCaptcha-2 and ReCaptcha-3), Facebook, BitFinex, Bing, Hotmail, SolveMedia, Yandex,
and more than 8400 another types of captchas,
with highest precision (80..100%) and highest speed (100 img per second).
You can use XEvil 4.0 with any most popular SEO/SMM software: iMacros, XRumer, GSA SER, ZennoPoster, Srapebox, Senuke, and more than 100 of other programms.

Interested? There are a lot of impessive videos about XEvil in YouTube.

FREE DEMO AVAILABLE!

See you later ;)

generic viagra online pharmacy 85559

(Tylerlilla, 2018.05.20 12:14)

viagra generic pills generic viagra reviews generic viagra online pharmacy

EOS - best 2018 ICO

(EOSWeentlitvon, 2018.05.19 11:35)

Just two weeks before the end of ISO! It's time to buy and make your money work!
EOS.io
Best 2018 cryptocurrency COME IN!
Exchange Ethereum on digital GOLD.

viagra without a doctor prescription cvs stores 98224

(Williamrhype, 2018.05.19 00:06)

viagra without a doctor prescription in texas viagra prescriptions over internet viagra without a doctor prescription

Привет

(Michaelfuh, 2018.05.18 16:22)

cheap cialis online canadian pharmacy

(mnyjen, 2018.05.18 13:43)

cialis pills
cheap cialis http://canada-pharmaci.com

generic viagra coupons 2637

(JoshuaJaits, 2018.05.17 21:08)

generic viagra available http://viagra-generics.us/#4905 - generic viagra without a doctor prescription

viagra uk 3122

(Tylerlilla, 2018.05.17 16:37)

female viagra generic viagra viagra without a doctor prescription

online viagra without a doctor prescription 2311

(LouisVaf, 2018.05.16 16:56)

online viagra purchase http://v1agraonline.com/#5324 - viagra online reviews

cialis 20mg 90496

(RichardTic, 2018.05.15 16:21)

cialis 20 mg cialis 20 mg cialis 20mg

76338

(Williamrhype, 2018.05.15 14:47)

viagra coupons 5818

(JoshuaJaits, 2018.05.15 14:43)

viagra online http://dsviagralk.us/#7801 - viagra without a doctor prescription

2424

(JoshuaJaits, 2018.05.15 11:49)

http://viagrawithoutdoctorprescr.today/#3887 -

viagra online purchase 21207

(Tylerlilla, 2018.05.15 01:44)

online viagra paypal online viagra paypal payment online viagra scams

female viagra 5636

(JoshuaJaits, 2018.05.14 22:46)

buy viagra online http://viagraonlineviagra.us/#3040 - buy viagra

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10

Következő »