Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

II. Miksa bajor herceg és a bajor királylány, Mária Ludovika lánya a müncheni udvartól távol nött fel. Hét testvéréhez hasonlóan Erzsébet is a konvenciókkal mit sem törödö, szabadságszeretö és rendkívül érzékeny lánnyá fejlödött. Erzsébet természetétol fogva jószívü és igazságszeretö volt.

Tizenöt éves volt, amikor anyja, aki Zsófia föhercegnö egyik növére volt, öt is magával vitte a császár nyári rezidenciájába Bad Ischlbe. Növérét, Helénát szemelték ki az ifjú Ferenc József menyasszonyának. Ferenc József azonban fiatalabbik unokahúgába, Sziszibe lett szerelmes, s anyja kezdeti tiltakozása ellenére 1854. április 24-én este 7-kor tett örök fogadalmat az Ágostonrendi templomban.

Erzsébet két kislány után 1858. augusztus 21-én világra hozta a régóta várt trónörököst, Rudolfot. Házasságukban fellépö nehézségek miatt hosszabb szünet után 1868. április 22-én jött világra a negyedik gyermek, Mária Valéria, akit magyar gyermeknek neveztek, nemcsak azért, mert Erzsébet kívánságára a budai várban született meg, hanem mert magyarul is oktatták. A Magyarországért lelkesedö császárné és királyné Mária Valériát kedvenc nemzetének szánta ajándékul. Pontosan tíz hónappal azután született, hogy férjét, Erzsébet nagy eröfeszítései árán, magyar királlyá koronázták.

Bécsi tartózkodásának elsö napjától kezdve az ifjú császárné boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú bécsi udvarban, melynek megtestesítöje anyósa, Zsófia volt. Házassága elsö éveiben a magányba és betegeskedésbe menekült, de miután megszületett a trónörökös, akinek nevelését nem bízták rá, nyíltan is fellázadt. 1859-ben elhagyta a császárt, valamint két kisgyermekét, és Madeirára, Korfu szigetére, majd Velencébe utazott, hogy ott egyedül lehessen. Miután 1861-ben visszatért Bécsbe, elég erös volt ahhoz, hogy keresztülvigye akaratát, mégpedig két területen: 1865-ben formális ultimátumot intézett a császárhoz, s ezzel véget vetett fia, Rudolf túl szigorú katonai nevelésének, akit ezután nagykorúságáig polgári-liberális elvek szerint neveltetett. Ez egyfajta forradalommal ért fel, melynek az volt a célja, hogy a trónörökös által képviselt jövöben az udvarnál a polgári elveket erösítse.

Férje iránta érzett vonzalmát kihasználva, az 1866-67-es magyar kiegyezés és az ezt követö budapesti koronázás alkalmával fellépett a magyarok érdekében. Ez olyan lépés volt, mely egyrészt más nemzetiségek, föleg a csehek háttérbe szorításával járt, másrészt viszont az egész birodalomban döntöen erösítette a liberális irányzatot. Erzsébet vonzalma az egykori, 1848-as forradalmárhoz és késöbbi magyar miniszterelnökhöz, Andrássy Gyula grófhoz egyik mozgatórugója volt e lépésének, amely meghatározta a dunai monarchia további sorsát. Magyarországon Erzsébet máig nagy tiszteletnek örvend.

A hatvanas években Erzsébet a világ legszebb uralkodónöjének számított. A hetvenes években a világ leghíresebb s minden bizonnyal legjobb nöi lovasa volt, amit azzal ért el, hogy évekig úgy edzett, mint egy élsportoló. A politikától a magyar koronázást követöen - tulajdonképpen kényszerüségböl - teljesen visszavonult. Amikor a köszvény lehetetlenné tette számára a lovaglást, általa oly nagyra becsült mestere, Heinrich Heine nyomdokain haladva költöként próbált hírnevet szerezni, még ha csak az utókor elött is, mivel verseit - rendelkezése értelmében - csak a XX. században publikálták.

Ezek a kísérletek is mutatják, hogy nem mint császárné, hanem mint egyéniség akart érvényesülni. Ugyanakkor kifejezik, mennyire megvetette a monarchikus államformát, melyet idejétmúlt romhalmaznak tartott. A XIX. század individualizmusát a végletekig fokozta. Császárnéi kötelességeiröl szándékosan nem akart tudomást venni, s kizárólag az önmegvalósításnak élt. Föleg szépsége segítette abban, hogy felülemelkedhessen a bécsi udvar - szemében - kicsinyes nyüzsgésén. Erzsébet ugyanakkor nagyon müvelt nö is volt. Nemcsak magyarul, de újgörögül is tökéletesen megtanult. Idös korában szinte az antik Görögország világában élt: Korfun építtetett egy kastélyt, melyet kedvenc höse, Achilleus után Achilleionnak nevezett el.

Fiának 1889-ben Mayerlingben elkövetett öngyilkossága azonban olyan sokkhatással volt rá, hogy azután többé semmiféle becsvágyat nem mutatott már. Utolsó éveit vándorló mater dolorosaként állandóan feketébe öltözve, a bécsi udvartól távol, hosszú utazásokkal töltötte, föleg Görögországban idözött. Évtizedekig tartó fogyókúrái és az ehhez társuló mozgáskényszer, amely órákig tartó gyalogtúrákra késztették, a koplalás következtében fellépö ödémához, depresszióhoz és öngyilkossági gondolatokhoz vezettek. Lucheni, az olasz anarchista, aki öt Genfben mint a gyülölt monarchista elv képviselöjét, egy reszelövel agyonszúrta, egy az életbe már belefáradt asszonyra sújtott le, aki túlélte önmagát, s már csak a halálra vágyott.

Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.

Brigitte Hamann: Habsburg Lexikon

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

cheap cialis 59709

(Williamsof, 2018.06.02 07:24)

cialis online [url=http://cialishg.us/#7166]online cialis[/url] cialis online

viagra uk 1608

(JoshuaJaits, 2018.06.01 22:51)

viagra.com http://dsviagralk.us/#1647 - viagra

viagra coupons

(spylrj, 2018.06.01 12:21)

[url=http://canadian-pharman.com]buy viagra online reviews[/url]
buy viagra online usa paypal
best online to buy viagra http://canadian-pharman.com

viagra uk 8476

(JoshuaJaits, 2018.06.01 04:34)

viagra http://viagraonlineviagra.us/#5123 - viagra prices

cialis 5 mg funziona 5087

(JoshuaJaits, 2018.05.30 08:41)

cialis 20mg http://cialisrt.us/#955 - cialis 20 mg

bitcoin24.com.ua- покупка и обмен криптовалюты в Украине

(Bitcoin24, 2018.05.29 22:32)

Информация о наших услугах:
Сервис https://bitcoin24.com.ua оказывает услуги по покупке, продаже и обмену по самому выгодному курсу по таким популярным направлениям как: Приват24,Bitcoin,BTC-e code.
Благодаря возможностям компании и её усилиям, направленным на удовлетворение потребностей клиентов, и развитие новых приложений, обменный сервис занимает лидирующие позиции на рынке автоматического обмена, покупки и продажи электронных валют.
Благодаря профессиональному опыту наших сотрудников мы предоставляем качество обслуживание на 100% для наших клиентов и тем самым зарекомендовали себя как надежный, комфортный партнер для ввода/вывода электронных валют.

С помощью сервиса https://bitcoin24.com.ua[ вы можете Обменять Купить Продать такие платежные системы как:
Bitcoin
Privat24
BTC-e code https://bitcoin24.com.ua/buy-code-btce-usd-to-uah
https://bitcoin24.com.ua располагает важными преимуществами биткоин обменника:
Всегда выгодный курс продажи/покупки биткоинов
Отсутствие скрытых комиссий;
Смс подтверждения всех транзакций;
Защищенный протокол https;
Доступность 24 часа в сутки;
Круглосуточная служба поддержки.

buy provigil no prescription 214 mg

(Thomasoxica, 2018.05.29 21:16)

Hi! [url=http://provigil-modafinil.com/#order-provigil]purchase modafinil[/url] good web site.

муп очистные сооружения

(TVPMPreoda, 2018.05.29 01:54)

Данная предприятие "TVP" более 10лет выпускает технологическое оснащение для наладки,и еще постройки очистных сооружений для дрожжевого завода. Вся продукция сертифицирована.
Каждый современный человек в процессе этой жизнедеятельности для разных личных дел применяет воду. В ее прямого назначении она загрязняется, изменяется ее состав и физические особенности. Для этой цели и проводятся очистные сооружения.

Очистные сооружения – это набор технологического оборудования для очистки сточных вод, до момента выброса их в чистый водоем. Допускается в равной мере их рецикл и повторноеупотребление в потребительских делах всевозможных предприятий.

В следствииочистки стоков производств в местных постройках предельная плотность загрязняющих материалов уменьшается, а содержащиеся в них полезные элементы извлекаются. В будущемпотребности воды отправляются на доочистку в общепроизводственных постройках.
TVP - это международная компания, которая устанавливает, проектирует, а также занимается строительством очистительных сооружений для столовой.
Принимаем заявки на монтаж, ремонт,работу по проектированию,в другом городе Стране.
Работы выполняются быстро и в срок.

биологические очистные сооружения сточных вод - [url=https://tvprus.ru/]решетки очистных сооружений[/url]

viagra prescriptions over internet 8007

(JoshuaJaits, 2018.05.28 11:30)

viagra without a doctor prescription http://viagrawithoutdocpresc.accountant/#3595 - viagra no prior prescription overnight

Сетка от купить в Москве a

(Setkanaoknocaugs, 2018.05.28 05:18)

Такой принцип установки очень прост и надежен. С внешним креплением. Само название уже говорит за себя — сетка крепится с внешней стороны окна с помощью пластиковых уголков, в которые и вставляется москитка. Такой способ крепления подходит для деревянных и алюминиевых окон, окон с круглой створкой. Окно с сеткой от насекомых Простейшую сетку от насекомых и раму сетки, которые подходят к любому окну, очень легко установить и снять пластиковая сетка от комаров . Распашную москитную сетку можно сделать, прикрутив на профиль окна петли и магнит (крючок). Такой вариант актуален для летней кухни, веранды, балкона или беседки. В летний сезон, кроме москитных сеток, стоит позаботиться о приобретении жалюзи на пластиковые окна. Читать продолжение: сетка от насекомых в Москве дешево.

key: сетка от насекомых, сетка от купить, купить сетку от комаров, сетка от насекомых на окна, сетка от мух, сетка от комаров, сетка на окно от комаров, пластиковая сетка от комаров, сетка на пластиковое окно от комаров, сетка от комаров на дверь, москитная сетка от комаров, сетки от ос, купить сетки от ос, сетка от пчел

http://www.terradraconis.net/phpbb3/viewtopic.php?f=13&t=227651&p=309964#p309964
http://www.plerp.laa.pl/viewtopic.php?p=12377#12377
http://www.aquaforum.ua/showthread.php?p=3441321#post3441321

viagra prices 1342

(JoshuaJaits, 2018.05.28 05:00)

viagra generic http://viagraonlineviagra.us/#4154 - viagra pills

cialis 83705

(RichardTic, 2018.05.28 04:27)

cialis 20 mg cialis 5mg cialis 5mg

viagra online reviews 2258

(LouisVaf, 2018.05.27 05:27)

viagra online pharmacy http://v1agraonline.com/#5963 - online viagra scams

Order cheaply vigra no instruction

(Zichardmully, 2018.05.27 03:48)

cialis dose interests
http://viagrawithoutdoctorpres.com - viagra without a doctor prescription aircraft cialis
viagra without a doctor prescription - cialis 20mg review register
cialis more:medical_authorities

viagra without stimulation 7022

(Williamrhype, 2018.05.26 03:14)

viagra without a doctor prescription cvs stores viagra without ed viagra without insurance

generic viagra 34404

(RichardTic, 2018.05.26 01:36)

viagra uk buy viagra generic viagra

cialis 20mg 90991

(Alfredhaipt, 2018.05.26 01:28)

cialis 20mg cialis 5mg cialis prices

buy sale viagra

(phaqru, 2018.05.24 17:56)

order viagra online
cheapest generic viagra online uk http://canadian-pharmacie.com

すべての limetorrents for mac and windows os - angeltorrent.com

(angeltorpf, 2018.05.24 02:47)

http://angeltorrent.com/

http://angeltorrent.com/House -M-D-Season-2-S02-(1080p-Bluray-x265-AAC-5-1-Joy)<UTR>-torrent-10267845.html
https://angeltorrent.com/search/all/computer+music+september/
http://angeltorrent.com/FemJoy-17-12-30-Alisa-I-Bouncing- -1080p-MP4-KTR-torrent-10313340.html
http://angeltorrent.com/search/all/g-o-a-t-conway/
http://angeltorrent.com/Goat-Simulator-1-5-58533-Incl-5DLC-torrent-9566028.html
https://angeltorrent.com/Waves-Complete-2018-01-24-WiN-OSX-Patch-By-V-R-torrent-10401596.html
https://angeltorrent.com/search/all/Battle-beats-mp3/
https://www.angeltorrent.com/DJ-Paul--Scale-A-Ton-(2009)-torrent-260879.html
https://angeltorrent.com/Amber-Journeys-Beyond-torrent-7357294.html
http://angeltorrent.com/DaneJones--Aubrey-Black-(Horny-wife-gives-husband-rough-ride)-N-torrent-10454372.html
https://angeltorrent.com/Blue-Planet-II-(2017)-<>080p]-torrent-10150726.html
http://angeltorrent.com/Lazer-Team-2-torrent-10119982.html
https://angeltorrent.com/Doom-95-Free-Computer-Game-Download-torrent-3448566.html
https://angeltorrent.com/search/all/Tomorrowland/

viagra on-line ordering 10974

(Tylerlilla, 2018.05.23 21:05)

viagra online usa online viagra without subscription online viagra pharmacy

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13

Következő »