Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Habsburg–Lotaringiai Zsófia Friderika főhercegnő (Erzherzogin Sophie Friederike Dorothea Maria Josepha von Österreich; Bécs, 1855. március 5. – Buda, 1857. május 29.) császári-királyi osztrák főhercegnő, Ferenc József és Erzsébet elsőszülött leánya. Kétéves korában halt meg.

Élete

Zsófia főhercegnő
Zsófia főhercegnő

Nevét apai nagyanyja, Zsófia Friderika főhercegné, bajor királyi hercegnő után kapta. Ő volt egyben a gyermek keresztanyja is. A kislányt a nagyanyja szobája melletti szobában helyezték el.

Testvérei, akik közül kettő már Zsófia halála után született:

A törékeny testalkatú gyermek már 1856 augusztusában betegeskedni kezdett, de hamarosan felépült. 1857 májusában az uralkodópár Magyarországra utazott. Erzsébet ragaszkodott ahhoz, hogy magukkal hozhassák gyermekeiket: Zsófiát és húgát, Gizellát. Az utazás során a kisgyermekek lázas hasmenésben megbetegedtek, előbb Gizella, majd Zsófia is. Gizella gyorsan kiheverte a betegséget, de Zsófia állapota romlott. Május 28-án távirat várta a Debrecenbe érkező császári párt Seeburger udvari orvostól, aki értesítette őket a kislány súlyosbodó állapotáról. A szülők azonnal visszasiettek Budára, és még életben találták Zsófiát, de május 29-én este fél tízkor a gyermek meghalt. Később arra gyanakodtak, hogy korai halálát nem egyszerű hasmenés és láz, hanem tífusz okozhatta.

A fiatal Erzsébet királynét nagyon súlyos depresszióba taszította első gyermekének halála, amelynek emléke élete végéig nyomasztotta. Ebben a mélyen depressziós lelkiállapotban hordta ki és szülte meg 1858. augusztus 21-én következő gyermekét, Rudolf trónörököst, amely – mai ismereteink szerint – kedvezőtlen hatással lehetett a magzat fejlődésére. A Zsófia halála miatt érzett bűntudatnak szerepe lehetett abban, hogy Erzsébet a továbbiakban lemondott Gizella és Rudolf neveléséről anyósa, Zsófia főhercegné javára; a tíz évvel később született Mária Valéria volt az első, akit igazán ő maga nevelt fel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ausztria Bécs Hofter...

(Wittelsbach Erzsébet, 2016.05.18 18:52)

Még élek!

Ausztria Bécs Hofter...

(Wittelsbach Erzsébet, 2016.05.18 18:51)

Még élek!